A Nagykovácsi Utánpótlás Sportegyesület 2010 tavaszán alakult meg, több évvel ezelőtti „civil kezdeményezésből” indulva. Mára már egy folyamatosan és gyors tempóban építkező csapatról beszélhetünk, köszönhetően a sok foci- és sportszerető, lelkes gyerek érdeklődésének, valamint a szakmai és edzői stáb kitartó munkájának.
A Nagykovácsi Utánpótlás Sportegyesület számára fontos, hogy azok a gyerekek, akik a csapat részévé válnak, egy olyan közösségbe kerüljenek, ahol lehetőséget kapnak bizonyítani szorgalmukból és tehetségükből adódóan, valamint a sport nevelő jellegét tekintve megtanuljanak csapatjátékosként szerepet vállalni, és jó közösségi emberekké válni. Mindezek elsajátítása nagy hatással lesz felnőtt életükre is.
A Nagykovácsi USE célja a helyi gyerekek szervezett keretek között történő sportolási és versenyzési lehetőségeinek biztosítása, amely magába foglalja a rendszeres edzéseket, bajnokságokon, kupákon való részvételt, a gyerekek egészséges fizikumra, csapatszellemre való nevelését. A szakmai, edzői stáb eddigi erőfeszítéseinek és a célok szem előtt tartásának köszönhetően a kezdetekben egy korcsoportban való megjelenésünk mára már 7 korcsoportra duzzadt, így már a 5 évesektől a 21 évesekig focizhatnak nálunk a gyerekek.
Csapataink sikerei és sportszerű küzdelmeik révén állandó a jelenlétünk a meghívásos kupákon is, többek között Dunabogdányban, Leányfalun, Pomázon, Budakeszin, Solymáron, Budajenőn, Vácott, Piliscsabán és Ürömön is. Az U8, U9 és U11 korcsoport már több edzőmérkőzésre meghívást kapott a The International British School-tól, de ezen kívül más környékbeli hasonló korosztályú csapatoktól is, amelyek által igazán jó sportbaráti kapcsolatokat sikerült kialakítanunk.
Az egészséges életmódot szem előtt tartva, a NUSE egyre jobban próbálja megszólítani a sportszerető, labdajátékokat kedvelő gyerekeket és azok szüleit. Feladatunknak tekintjük, hogy a toborzók, rendezvények révén minél több nagykovácsi gyermek sportoljon, és népszerűsítsük a NUSE-ban történő sportolás lehetőségét.
Minden évben nyári edzőtábort is szervezünk a gyerekek részére, ahol a tehetségük fejlesztése és sport iránti szeretetük növelése mellett a tábort szervező felnőttek szándékai szerint a személyiségformálásnak is komoly szerepe van. A táborból mindig óriási élménnyel térnek haza a gyerekek.
Elérhetőségeink:
Tel.: 06/30-9417546
email: foci@nuse.hu